Responsive Advertisement

2018. május 1.

Nagy Ádám (szerk) - Nevelj jedit!

Az egyetem alatt többször fordult elő, hogy tanulmányköteteket kellett olvasnom. Valahogy mindig élveztem azt, hogyha kreatívan húztak elő egy-egy témát.

Ilyen az oktatás kérdésköre, amit fantasy és sci-fi regényeken, filmeken és sorozatokon keresztül mutatnak be a szerzők. Nagy Ádám egybe szerkesztette jónéhány, ezzel foglalkozó (nevezzük úgy) "író" munkáját.

Az Athenaeum gondozásában megjelent kötetért és az olvasás lehetőségéért köszönet a kiadónak.

Csak néhány tanulmányt mutatnék be azok közül, amik igazán tetszettek.

Elmék (h)arcai - Tanulás és műveltség a Star Wars és a Trónok harca világában:

A Trónok harca esetében csak a sorozatot láttam, a Star Wars esetében ismerem a filmeket és az említett rajzfilmsorozatokat is. Azt kell mondjam, érdekes a párhuzam a lovagkor, és a szamurájok illetve a jedik között. Igazság szerint feltárják az írók (Galuska László Pál és Feleky Mirkó), hogy a Star Wars jedijeit valójában a lovagok, az általuk használt erényrendszer, illetve a szamurájok, és az általuk használt szabályrendszerek összegyúrásával alkották meg. Mert tulajdonképpen mindkét "kultúrából" kölcsönöznek elemeket a jedik. Hogy a Trónok harca hogy jön ide? A hadsereg kiképzése és a politikai beállítottsága az egyes világrendeknek, melyek a sorozatban szerepelnek meglehetősen hasonlítanak a jedik nevelési és hierarchikus rendszerére.


Hosszú és eredményes életet! - a Kobayashi Maru-próba tanulságai a Star Trek-univerzumban

A Star Trek -kel nem volt annyira intenzív a kapcsolatom. Amikor az a sorozat ment a tévében, két variáció volt: vagy Star Trek -et nézett az ember, vagy Csillagkapu -t. Aztán jöttek a Star Trek film változatok, és a sorozat is elkezdett érdekelni. Kirk jelleme meglehetősen érdekes, és maga a Kobayashi Maru dilemma helyzetére adott válasza valóban érdekes volt. A tanulmány igazság szerint a "fekete pedagógia" és a stresszinterjúk helyzetét is ide vonja, illetve a játékelméletet, és egy kicsit a közgazdaságtant. Ez a logikázgatás, ez az elgondolkoztatás igazán tetszett a tanulmányban, ahogy a szerző megragadja az elemeket.


A többi munkát nem emelném ki, mert akadt köztük, amihez nemigazán tudok hozzászólni (pl. A Vesztesek klubja -hoz), vagy csak szimplán nem gondolnám, hogy olyan kiemelkedőek. Harry Potterhez fűződő okfejtésből 3-at is kapunk, amit indokolatlanul soknak tartok. Ennyi erővel egy Interjú a vámpírral elemzés is szerepelhetne (hogy jön az iskolák témaköréhez? például, amikor Lestat és társa elkezdenek a családjukba integrálni egy kislányt, oktatják az életre stb.) vagy egy Vámpírakadémia tanulmány. A Harry Potter világának túlzott boncolgatása közben néha azt éreztem, hogy egy-egy epizód belemagyarázás, vagy ismétlés, vagy nem is igazán a címben említett témáról szól a tanulmány. Az Így neveld a sárkányodat -hoz fűződő szemelvény valahogy annyira általános, annyira általános elveket fogalmaz meg, hogy teljesen jelentéktelen lett az egész. Az X-men világából is több tucatnyi dolgot elő lehetett volna húzni, de ez sem történt meg, pedig ez is eléggé ismert...
A tanulmányok zöménél kapunk egy-egy gyorstalpalót a történetről, aminek azért nem láttam értelmét, mert valaki vagy ismeri a művet (látta/ olvasta), vagy nem. Ha nem, akkor annak ellenére se fogja jobban elhelyezni az elemzés központi témáját a műben, hogy kap a sztoriból egy gyorstalpalót. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg pl. Stephen King művének az elemzésénél.

Összességében nézve szép, hogy próbálják ezeket a történeteket, fantasy sztorikat más oldalról megragadni, kielemezni, és példát hoznak az oktatásban előforduló számtalan mintára (a fekete pedagógiától a diszkriminációig mindenre), de az, hogy a Harry Potternél jobb példával nehezen rukkolnak elő, hogy annyira semmilyen dolgok vannak helyenként megragadva... Értem én, hogy az is szerepet játszik, hogy azt mindenki ismeri. Viszont azokhoz, amit meg nem ismerünk annyira, lehetett volna olyan tanulmányt írni, ami érdekessé teszi a műveket annyira, hogy elolvassuk/megnézzük. De nem keltették fel a figyelmemet abba az irányba... Érdekes kötet, de örültem volna, ha nem megy el Harry Potter irányba a súlyozás...

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *