Responsive Advertisement

2018. április 8.

Michael Paterniti - Mr. Einstein sofőrje

Fülszöveg:
A fiatal,sikeres amerikai újságíró első regénye. Krómtól csillogó országúti cirkáló repeszt át Amerikán. Csomagtartójában sporttáska, abban Albert Einstein formalinba áztatott agya. A volánnál egy ifjú maine-i újságíró, Michael Paterniti, mellette egy nyolcvannégy esztendős kórboncnok, Thomas Harvey, aki 1955-ben Einstein halottkémi szemléjét végezte; és egyszerűen kiemelte, hazavitte, majd több mint negyven éven át őrizte az agyat. A két férfi New Jerseyből Kalifornia felé autózik, ahol Einstein unokája, Evelyn értetlenül várja őket. Képzeletben velük tart maga Einstein is, a csillagokban járó lángelme, az utánozhatatlan galaktikus hobó.

Eleinte azt hittem, ez egy vicces történet lesz. Elvégre elég abszurd, hogy Einstein agyát valaki fogja, kiveszi a helyéről a halála után, és átcibálja magával fél Amerikán. A könyv finoman végigvesz néhány Einsteinnel és életével kapcsolatos dolgot, ugyanakkor a reflektorban végig Harvey szerepel. Einstein agya csak utazik, meg utazik, meg utazik... néha történnek érdekes dolgok az úton, de zömében csak mászkálnak, emberekkel találkoznak. Egy ideig ott leng a levegőben, hogy üldözi őket az FBI, meg sokan le akarnak csapni az agyra, de aztán ez a szál is megszakad. Ahogy az is, hogy Harvey vizsgálja az agyat.

A végére nagyon eluntam a történetet, ami akár érdekes is lehetett volna több Einstein hozzáadásával, és a bóklászások izgalmasabbá tételével. Például hogy belerángatja az FBI-t, de aztán nem csinál vele semmit... Maga a sztori eléggé keretes, tehát a boncteremtől a boncteremig jutunk, ami egész jó ötlet. 

Összességében nézve ez egy szimpla útinapló, Einstein agya csak úgy ott van, de semmi extra. Kalandokban annyi nem aktív a történet, úgyhogy nem is tudok mit hozzátenni/mondani róla...



GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *