Responsive Advertisement

2018. január 13.

2017 kihívásai

Minden évben van a Goodreads.com oldalon lehetőség rá, hogy az ember önmaga elé állítson egyfajta kihívást.
2017-ben úgy gondoltam, hogy el fogok olvasni 70 könyvet. Csak aztán történt valami...

Szóval ez most egy kicsit amolyan "a blog és ami mögötte van" dolog. Ngie-vel elkezdtük a Vlogger vs. Bloggert. Őszintén szólva egészen addig jól haladt a listám, míg tartott a verseny. Egyik hónapról a másikra sikerült nyernem, aztán volt, hogy bebuktam a hónapot, de valahogy nem bántam.

Ngie nagyon ösztönzőleg hatott, ahogy számoltuk az oldalszámokat, ahogy faltam az oldalakat, hogy ne maradjak le tőle.

Aztán egyszer csak eltűnt a hátszél. Ngie eltűnt mind a játékból, mind a net világából. Nem riposztolt, nem osztott le, hogy úgyis övé lesz a hónap. A való világ nyáron amúgy is közbeszólt, de utána valahogy Ngie nemigazán tért vissza.

Az én lelkesedésem is megcsappant, míg ő versenyen kívül falta tovább a könyveket. Engem ősszel ért el a teljes kiégés. Egyszerűen sehogy nem találtam azt a dolgot, ami motiválna az olvasásra. Úgyhogy akadt, hogy csak pár száz oldalt tudtam feljegyezni az adott hónaphoz (lásd.: novemberi zuhanás).

Majd nálam is jött egy kicsit a valós élet, amely egyszerűen kiszívott annyira, hogy nem tudtam könyvet fogni a kezembe. Egyszerűen ha olvastam is a szavakat, valahogy nem állt össze a lényeg. Elkezdtem pár könyvet, de egy-két oldal után rá kellett jönnöm, nem folytatom, mert nem értem, miről szólnak.

Szóval, a kihívások, amik 2017-ben történtek:
- A Vlogger vs. Blogger részéről megélni azt, hogy elkezdődött és nem lett vége (csak úgy abbahagytuk)
- Nem sikerült a Goodreads Challenge-nél az, hogy 70 könyvet elolvassak.
- Törekedtem rá, hogy legalább annyit elolvassak, mint 2016-ban, de ezt a célt sem értem el.

Decemberben aztán ismét jött egy kis felemelkedés. Újra lett időm és energiám arra, hogy némileg foglalkozzam az olvasással, és ez által a bloggal is. Igaz, a hónap végén annyi kellemes elfoglaltság akadt, hogy egyszerűen a virtuális világot kiszorította, de erről majd valamelyik következő posztban...

Addig is: íme a 2018-as Goodreads Challenge -em.:


2018 Reading Challenge

2018 Reading Challenge
Mandi has read 0 books toward her goal of 70 books.
hide

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *