Responsive Advertisement

2018. január 13.

2017 eseményei

Szeretem a könyves eseményeket, mert olyankor mindig olyan közeg vesz körül, akiknek az a hobbija, mint nekem. Amit nagyon sok esetben bánok, hogy a legtöbb program, amire elmennék, az Budapesten van, Győrben vagy Zalaegerszegen nincs ilyen kiemelkedő esemény.

Persze Győrben ott van a Könyvszalon, meg a Könyvhét, de valljuk be, utóbbi úgy kezd összemenni és eltűnni, mint a karácsonyi vásár. A Könyvszalon meg annyira rétegcélzó, hogy nemigazán találok egy-két programnál többet, amire elmennék, úgyhogy inkább nem megyek.

Idén viszont ellátogatott a Megyei Könyvtárba Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs a B10 keretein belül. Örültem, hogy végre egy ilyen közelebbi program is ellátogatott a városba. Nem titok, hogy Lőrinc L. László is dedikált valamikor, nekem viszont Benyák Zoltánék valahogy kiemeltebb helyen vannak.

Említettem, hogy a győri könyvhét kezd összemenni... Hogy ezt ellensúlyozzam, kiruccantunk egyet a budapesti Vörösmarty térre, ahol szintén meglátogattunk néhány általam igen kedvelt írót (még ha az eső el is mosott minket imitt-amott). A pesti molyok ismét kitettek magukért, és olyan hangulatot varázsoltak, ami felülmúlhatatlan. Ráadásul Ngie-vel sikerült egy pár órácska erejéig találkozni, ami szintén nagy öröm volt. 

Ez volt az első olyan könyvhét, ahova úgy mentünk, hogy jó sok könyvvel fogunk hazamenni, ehhez képest egy új cipőt vásároltunk a könyvek helyett...

Más igazán kiemelkedő esemény nem történt. Könyvfesztiválra változatlanul nem jutottam fel, úgyhogy egyelőre ennyi...

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *