z

2018. január 13.

Khalid Boudou - Pizzamaffia

0 megjegyzés

A nap utolsó bejegyzésével pedig megnyitnám a 2018-as könyvértékelős bejegyzéseket.

Az idei év első könyve a Pizzamaffia.

Amikor először kezdtem olvasni, gondoltam egy laza ifjúsági könyv lesz, tele humorral. Aztán ahogy jobban belemélyedtünk a történetbe, egyszerűen egy "hát ez is megvolt" érzés kerített a hatalmába. Elszórakoztatott, némi limonádét jelentett a hétköznapokba, és ennyi...

A történet főhőse (és egyben mesélője) Brahim, a 16 éves srác, akinek az apjának van egy pizzériája. A fiú nagybátyja, Faris bácsi vezeti az üzletet, mert Brahim apjának egészségi állapota nem éppen kielégítő.

Egy szép napon az apuka átnézi a számlákat, és észreveszi, hogy a pénz valahol úgy folyik el, mint lyukas tankból az üzemanyag. Faris bácsi meghátrál, és inkább nyit egy új üzletet. Ezzel viszont az jár, hogy Brahimnak át kell venni a családi bizniszt. A srác egy idő után már annyira komolyan veszi az üzletet, a pizzasütést és az egész ügyet, hogy iskolába se jár. Barátnője, Alice eleinte türelmesen nézi, ahogy barátját elragadja az üzleti élet. Majd azt, hogyan kezd harcolni Faris bácsi új pizzériája ellen, ahonnan folyamatos támadások érik Brahim üzletét.

Az egésszel semmi probléma nem lenne, ha a felépített tematika egyszer csak nem hullana a végén darabjaira. Elkezdi szépen felépíteni a tök átlagos történetét, majd egyszer már csak úgy semmiről nem szól. Alice hirtelen kilép a képből, aztán hirtelen megint be. Kapunk egy focimeccset... Aztán már azt látjuk, hogy Faris bácsival békepipázgat Brahim...

Semmi összefüggést nem lehet látni... nem lehet érezni, hogy egyik esemény követi a másikat. Nincs előzménye. Nincs oka, hogy ez így történjen... Egyszerűen szétesik.

A pizzaháború tetszene, de Brahim (ahogy az apja is megmondja) eléggé naiv, és puhány figura. A végén teljesen elborul az agya, van az az indok, amiért bedurvul, aztán a tettek mezején már megint elpuhul...

Összességében nézve ennek volt füle, de nem volt farka. Lehetett volna ez egy igen laza, humoros kötet, ehelyett kapunk egy családi vitát, amit egy nevetséges kapkodás zár le. Szépen felépíti a homokvárat, hogy aztán fogja és lerombolja. Így csak egy közepes élményt hagyva az emberben, és az "ez is megvolt" élményt...

A könyvből film is készült. Fogadjátok szeretettel a bemutatóját:


GR-ezők szerint:
Folytatás...

Blogos játékok

0 megjegyzés

Nagyon ritkán csinálok játékot a blogra. Idén a Facebook aktivitásom némileg nagyobb lett év végére, mint a blogos.

Így lehetett, hogy könyves nyereményjátékot hirdettem karácsony előtt. 

Viola Judittól a Sasok a viharban 2. kötetét kínáltam fel azok között, akik elárulták, mit olvastak legutóbb, vagy mit olvasnak aktuálisan.

A 18-as szám Farkas Barbara nevét dobta ki, akinek ezúton is gratulálok. 

Köszönöm mindenkinek a részvételt, és játszatok velem idén is...

Hogy mit, azt még kitalálom ;)
Folytatás...

Sok munka, kevés munka

0 megjegyzés

2017 igazi meglepetés lehetett annak, aki már régóta követi a blogot. Volt időszak (2015-2016), amikor mondhatni sosem voltam elégedett a blog külsejével, elrendezésével, színeivel, akármivel a küllemében. Sablon váltott sablont, akár egy hónapon belül 2-3 is...

Erre jött a 2017, beállt egy sablon, és úgy maradt. Persze, apróbb módosítások történtek a háttérben, de semmi komolyabb. Eltűntek a felső lécről az aktuális olvasmányok, és egyszerre mindig 1, maximum 2 könyv van aktuálisan olvasás alatt... Ez egy külön polcon követhető, ahogy az is, hogy miket olvastam legutóbb. 

Amikor megszületik a bejegyzés egy adott könyvről, utána pipálom GR-en is, és adom rá a pontot, hogy lássátok, miért tetszett/nem tetszett az adott olvasmány. A vélemény nélküli csillagozásnál rosszabb nincs... Mikor az ember csak ad egy pár csillagot, nem tudja megindokolni, mert nem akarja, vagy nem tudja...

Így viszont mindenki utána tud nézni még a bejegyzés olvasását megelőzően, hogy mennyire lett értékelve a kötet (ha a címkéket nem venné figyelembe valaki, ahova szintén beszúrom a pontozást).

Azt kell mondjam, hogy a blog külleme nem az elhanyagolás miatt nem változott. Nem azért, amiért mellőztem a bejegyzések írását. Egyszerűen úgy tetszett, ahogy volt. Apróbbakat módosítottam rajta, de maga az alap struktúra olyan, amivel meg vagyok elégedve. 

Úgyhogy idén nincs más hátra, minthogy minél több könyvről szülessen bejegyzés a blogra....

Maradjatok velem...
Folytatás...

Kultúrális különbségek - avagy az angolok és a könyvek

0 megjegyzés

Hol is kezdjem ezt a történetet. Képzeljétek el kis hazánkat, amely azt a képet mutatja, hogy papír alapon már nem sokan akarnak olvasni. A könyv csillagászati áru, hiszen 3000 forint alatt új könyvet nem lehet kapni, ha az ember könyvesboltban vásárol. Ezért ez egyfajta luxus cikk - főleg, ha bestseller valami.
Ha film jön ki belőle? Kap egy filmes védőborítót, és 1000 forinttal még drágább az egész...

Ősszel voltam olyan szerencsés, és a halottak napját kint tölthettem Manchester városában, ahol kulturális sokkok egész garmadája ért... kezdve azzal, hogy nincs a klasszikus értelemben vett zebra, és itt az embernek nem balra, hanem jobbra kell elnézni, mielőtt lelép az úttestre, mert onnan előbb ütik el.

Ami számomra megdöbbentő, hogy nagyon sok intézményt támogatnak könyvekkel... Jártunk egy ódon kastélyban, aminek az alagsorában Stephanie Meyer könyveitől kezdve, Veronica Rothon át egészen a Suttogóig rengeteg igen népszerű, vagy éppen bestsellerré vált darab megtalálható volt. Ha az ember levett egy könyvet, adakozhatott, amennyit jól esett. Ha csak úgy elvitte, hát akkor csak úgy elvitte... ámbár ez nem volt illő dolog.

És több helyen nemes egyszerűséggel ki voltak pakolva könyvek, hogy ha támogatni kívántad a múzeumot (amikbe egyébként nincs belépőjegy!), akkor megtehetted ezt úgy, hogy felajánlottál egy könyvet, ami neked már nem kell, beleírhattál egy jelképes összeget (pl. leggyakrabban 1 font szerepelt bennük), és otthagyhattad a polcon, hátha valaki másnak megtetszik.

Ez a könyves támogatórendszer ráadásul felügyelet nélkül működik odakint. Az ember a könyvespolc mellett talál egy hosszú, műanyag hengert, amibe beledobálhatja a pénzt, amit a könyv elvitele után adományozna.

Valamiért azt láttam, míg kint tartózkodtam, hogy sokkal jobban becsülik a könyveket. Nem szőröznek rajta, ha valami könyv már nem kell. Akkor fogják, felajánlják és máris megszabadultak tőle. Könyvesboltban járva pedig az a tapasztalat, hogy a papír alapú könyvek is jóval olcsóbbak. Olyan akciók vannak, amik jobban megérik odakint. A 3-at vihetsz, 2-őt fizetsz akciók magyar pénztárcához mérve is jóval olcsóbbak voltak.

Ha csak 3000 forinttal számolunk is egy ilyen akciónál könyvenként (most eléggé alacsonyra tettem a lécet, ennyiből már nemigazán lehet ezt kihozni), akkor 6000 forintért kapunk 3 könyvet (átlag 2000 forint/kötet árra jön ki).

Átszámítottam a kis fontomat. 10 fontért kínáltak 5 könyvet egybe, amiket az ember maga válogathatott össze úgy, ahogy neki tetszett. 1 font, amikor én voltam kint 352 forint volt, vagyis 3520 forintért 5 könyvet hozhattam volna el, nem 1-et... Ha nem lenne a repülőn súlyhatár, akkor megreptettem volna több kötetet is.

Ami elszomorító az egész történetben az az, hogy azt hittem, hogy jókor voltam jó helyen. De mikor a sokadik boltban is ugyanezt láttam rá kellett jönnöm, hogy ez nem egyedi akciózás volt... Van még min javítanunk, mert ha az angoloknál ez nem luxuscikk, nálunk hogy kerülhet még az elektronikus könyv is annyiba, mint a papír alap???
Folytatás...

Offline shopping - avagy az elmaradt beszerzések

0 megjegyzés

Sokszor gondolkoztam rajta, hogy vajon milyen új könyvek jelenhettek meg, amikről lemaradtam az utóbbi hetekben, hónapokban. Lehet e közte olyan, ami érdekel?

Karácsony előtt mindig szét szoktam nézni, hogy vajon mivel lepjem meg magam, de valahogy idén ez elmaradt. Utoljára ősz elején volt némi esélyem megnézni, hogy mi a helyzet a könyves világban. Ha új Benyák könyv jelent volna meg, akkor lett volna érdekesség, de így nem sok. Végigmazsoláztam a kedvelt íróim háza táját (Goldenlane, Gaura stb.), aztán letettem mindenről. 

Idén tehát csak néhány mini-portyám volt, mely során néhány könyvvel lettem gazdagabb.

Benina - Tükör
Rácz Stefán Tibor - Túl szép
Michael Grant - Téboly
Gail Carriger - Changeless
Jessica Day George - Éjféli bál

Tettünk egy kirándulást, hogy megnézzük a szép Manchestert. Azért innen se tudtam hazajönni könyvek nélkül:
Nicholas Evans - The horse Whisperer
Joseph Delaney - Seventh son

Volt még néhány könyv, ami a polcomon landolt, de manapság már annyira nem tartom számon, mint régen. Ami még változott, hogy lecsökkent a 12 könyv/rendelés mennyiség is. Főleg, mióta két házban pakolom a könyveket a polcokra, és még így sem férek el ;)
Folytatás...

2017 eseményei

0 megjegyzés

Szeretem a könyves eseményeket, mert olyankor mindig olyan közeg vesz körül, akiknek az a hobbija, mint nekem. Amit nagyon sok esetben bánok, hogy a legtöbb program, amire elmennék, az Budapesten van, Győrben vagy Zalaegerszegen nincs ilyen kiemelkedő esemény.

Persze Győrben ott van a Könyvszalon, meg a Könyvhét, de valljuk be, utóbbi úgy kezd összemenni és eltűnni, mint a karácsonyi vásár. A Könyvszalon meg annyira rétegcélzó, hogy nemigazán találok egy-két programnál többet, amire elmennék, úgyhogy inkább nem megyek.

Idén viszont ellátogatott a Megyei Könyvtárba Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs a B10 keretein belül. Örültem, hogy végre egy ilyen közelebbi program is ellátogatott a városba. Nem titok, hogy Lőrinc L. László is dedikált valamikor, nekem viszont Benyák Zoltánék valahogy kiemeltebb helyen vannak.

Említettem, hogy a győri könyvhét kezd összemenni... Hogy ezt ellensúlyozzam, kiruccantunk egyet a budapesti Vörösmarty térre, ahol szintén meglátogattunk néhány általam igen kedvelt írót (még ha az eső el is mosott minket imitt-amott). A pesti molyok ismét kitettek magukért, és olyan hangulatot varázsoltak, ami felülmúlhatatlan. Ráadásul Ngie-vel sikerült egy pár órácska erejéig találkozni, ami szintén nagy öröm volt. 

Ez volt az első olyan könyvhét, ahova úgy mentünk, hogy jó sok könyvvel fogunk hazamenni, ehhez képest egy új cipőt vásároltunk a könyvek helyett...

Más igazán kiemelkedő esemény nem történt. Könyvfesztiválra változatlanul nem jutottam fel, úgyhogy egyelőre ennyi...
Folytatás...

Újabb könyves karácsony - szűkre szabva

0 megjegyzés

Akik szeretik a könyveket, mindig azt szeretnének ajándékba kapni. Tavalyhoz képest idén karácsonykor a fa alatt alig találtam könyvet - hozzátenném, nem bántam, hiszen nem ez az ünnep lényege.

Amik hozzám kerültek:

Neil Gaiman - Michael Reaves - Köztes világ és Ezüst álom (Köztes világ trilógia 1-2.)

Ennek az a története, hogy párommal elmentünk karácsony előtt könyvesboltba. Próbálta kipuhatolni, hogy mi az, ami nincs még meg, és azok közülválogatni. Mivel mindketten nagyon szeretjük Gaiman könyveit, szerintem úgy gondolta, hogy ez jó választás. Egyszer említettem neki, hogy gyűjtöm Gaiman könyveit, és mivel szemezget ő is a könyvtáramból, nagyjából tudta, melyik kötetei vannak meg az írónak.

Amit még a fa alatt találtam, az nem más, mint Bödőcs Tibor Addig se iszik című könyve. A vicces az, hogy mindketten zalaiak vagyunk eredetileg, és gyerekként sokat jártunk az ominózus Búcsúszentlászlóban található kocsmánál rokonlátogatás miatt. Amikor először felbukkant Bödőcs a tv-ben, és még nem tudtam, honnan való, már akkor tetszett a humora. Annyira tipikusan falusi életről szóltak... városban felnőtt ember nem is tudja, hogy vidéken ezek mindennapos esetek...

A lényeg, hogy kinéztem a könyvét, amikor felbukkant a könyvesboltokban. Majdnem két ilyen példányom lett karácsonyra, de szerencsére Gaiman segített, hogy ne így történjen.

Ami idén kissé változott, hogy karácsonyra mindig meg szoktam magam lepni egy kupac könyvvel, de idén valahogy arra se volt időm, hogy a kívánságlistámat bedobjam egy online áruházi kosárba, és házhoz hozassam... De erről egy újabb posztban... 
Folytatás...

2017 kihívásai

0 megjegyzés

Minden évben van a Goodreads.com oldalon lehetőség rá, hogy az ember önmaga elé állítson egyfajta kihívást.
2017-ben úgy gondoltam, hogy el fogok olvasni 70 könyvet. Csak aztán történt valami...

Szóval ez most egy kicsit amolyan "a blog és ami mögötte van" dolog. Ngie-vel elkezdtük a Vlogger vs. Bloggert. Őszintén szólva egészen addig jól haladt a listám, míg tartott a verseny. Egyik hónapról a másikra sikerült nyernem, aztán volt, hogy bebuktam a hónapot, de valahogy nem bántam.

Ngie nagyon ösztönzőleg hatott, ahogy számoltuk az oldalszámokat, ahogy faltam az oldalakat, hogy ne maradjak le tőle.

Aztán egyszer csak eltűnt a hátszél. Ngie eltűnt mind a játékból, mind a net világából. Nem riposztolt, nem osztott le, hogy úgyis övé lesz a hónap. A való világ nyáron amúgy is közbeszólt, de utána valahogy Ngie nemigazán tért vissza.

Az én lelkesedésem is megcsappant, míg ő versenyen kívül falta tovább a könyveket. Engem ősszel ért el a teljes kiégés. Egyszerűen sehogy nem találtam azt a dolgot, ami motiválna az olvasásra. Úgyhogy akadt, hogy csak pár száz oldalt tudtam feljegyezni az adott hónaphoz (lásd.: novemberi zuhanás).

Majd nálam is jött egy kicsit a valós élet, amely egyszerűen kiszívott annyira, hogy nem tudtam könyvet fogni a kezembe. Egyszerűen ha olvastam is a szavakat, valahogy nem állt össze a lényeg. Elkezdtem pár könyvet, de egy-két oldal után rá kellett jönnöm, nem folytatom, mert nem értem, miről szólnak.

Szóval, a kihívások, amik 2017-ben történtek:
- A Vlogger vs. Blogger részéről megélni azt, hogy elkezdődött és nem lett vége (csak úgy abbahagytuk)
- Nem sikerült a Goodreads Challenge-nél az, hogy 70 könyvet elolvassak.
- Törekedtem rá, hogy legalább annyit elolvassak, mint 2016-ban, de ezt a célt sem értem el.

Decemberben aztán ismét jött egy kis felemelkedés. Újra lett időm és energiám arra, hogy némileg foglalkozzam az olvasással, és ez által a bloggal is. Igaz, a hónap végén annyi kellemes elfoglaltság akadt, hogy egyszerűen a virtuális világot kiszorította, de erről majd valamelyik következő posztban...

Addig is: íme a 2018-as Goodreads Challenge -em.:


2018 Reading Challenge

2018 Reading Challenge
Mandi has read 0 books toward her goal of 70 books.
hide
Folytatás...

Magyaroktól olvasás

0 megjegyzés

Tudjátok, egy darabig igen szívemen viseltem, hogy minél több magyartól olvassak. A lelkesedésem 2015-ben kezdődött, amikor láttam, hogy 2014-ben mennyire sok könyvet olvastam magyaroktól. Majdnem a listám felét magyarok tették ki.

Magyaroktól olvasott könyvek száma
(Forrás: saját gyártmány)
Komolyan büszke voltam rá, hogy támogattam könyvvásárlással és a könyvek bemutatásával a magyar irodalmi életet. Úton útfélen beszéltem rá az embereket, hogy olvassák ezt, vagy azt a könyvet magyar szerzőtől. Ha valaki feldobta a labdát, hogy külfölditől olvasott valami jót, mondtam neki magyar példát, hogy próbálja ki... Nagyon sok helyen kampányoltam érte, hogy vigyék a magyar könyveket, olvassák stb...

Aztán sajnos hamar rájöttem, hogy a magyar ember miért nem olvas magyart. Egy szintén blogoló barátom annyit mondott, hogy ő nem olvas magyart, mert hamar "megtalálnák", míg a külföldi írók nem foglalkoznak ennyit azzal, hogyan ítélik meg a művüket a magyarok - elvégre nem értik a nyelvet.

És mennyire igaza volt. 2016-2017 -es év nem szólt másról, minthogy kiraktam egy bejegyzést magyar írótól, akinek nem tetszett a könyve, és vagy körmönfontan, hátulról álltak neki fúrni, széttrollkodták a blogot, megjegyzéseket fűztek hozzá mentve a könyv becsületét, üzenetet írtak különböző platformokon, hogy szedjem le a bejegyzést stb... Annyira túlzásnak érzem ezt az egész hajcihőt...

Ki vagyok én? Egy egyszerű közember, aki olvasott valamit, megosztja a véleményét, és pont. Nem fogom a bejegyzésemmel tönkretenni az író karrierjét, hírnevét, semmit. Nem hiszem, hogy volt olyan, akit az ijesztett el egy könyv olvasásától, hogy nekem az nem tetszett. Az már inkább, hogyha a bejegyzés alá odajött sírni az író, vagy magyarázkodni.

Úgyhogy most már ez is csak egy amolyan "Challenge accepted" kategóriába került nálam, hogy a saját anyanyelvemen íródott könyvekből elolvassak 22-őt, vagy legalább 21-et, hogy tartsam a szintet. Viszont annyira nem fogom magam törni, mert nem érdekelnek a siránkozók, magyarázkodók... Kapok belőlük eleget nap közben, nem fogok a blogon is pszichiátriai rendelőt nyitni, hogy ápolgassam azok lelki világát, akiknek nem tetszik a véleményem.

A magyar írók meg annak az ellenszenvesen viselkedő szűk rétegnek köszönjék, hogy népszerűtlenné váltak. 
Folytatás...

Témáztunk, nem is egyszer!

0 megjegyzés

Hajnali 3 óra van, úgyhogy íme a következő bejegyzés. Elindult a Témázunk rovat, aminek az a lényege, hogy feldobásra kerül egy téma, és több blogger egyszerre kivesézi. Szerintem nagyon érdekes. Legalább olyan jó móka, mint egy unboxing.
Mivel mindenki ugyanakkor rakja ki a bejegyzését, és nem tudjuk, hogy a másik hogy közelíti meg az adott témát, ezért olyan izgalmas az egész. A sok külöböző, vagy igen hasonló látásmód. Mikor az ember elolvassa a többiek bejegyzését, és a homlokára csap, hogy "basszus, de igaza van, én is beleírhattam volna a bejegyzésembe". 

Aztán persze egymás alatt kommentekben kifejtjük, hogy mit tudunk még esetleg hozzátenni.
Bevallom őszintén, nagyon szívesen olvastam régen blogokat. Ma már csak a Témázunk rovatokat olvasom végig a nap végén, vagy ha találok egyszer-egyszer valami könyvet, amiről nem tudom, érdemes e megvenni. Egyszerűen a saját blogomra sincs időm alapon másokéra is piszokmód ritkán keveredek fel.

Az idei évben egyébként a Témázunkban csupán két körben tudtam részt venni:

Annyira tetszik, hogy néhány dologban hasonló, néhányban pedig annyira különbözőek a témázók gondolatai, véleménye, megközelítése. Nagyon tetszik, mikor egy-egy téma "vitát" (kultúrált verzióban) indít. Ahol az érv és ellenérv merül fel. Egyszerűen jó ez az egész... "Meghallgatni" mások hangját, miközben tudod, hogy tök mindegy, hogy te mellette vagy ellene vagy e, akkor sem néznek ferde szemmel, hogy ki mered mondani a véleményed.

Minden alkalommal nagyon sutának érzem a Témázunk bejegyzéseimet, mert a többiek annyival összeszedettebben írnak a témákról, van íve annak, amiket írnak. Zseniális a társaság, úgyhogy szeretem a posztjaikat. Még ha nem is hagyom ott a megjegyzésemet egy-egy poszt alatt, egyszerűen zseniálisnak találom őket, meg azt, ahogy vélekednek a dolgokról.

Már csak azt remélem, hogy 2018-ban is részese lehetek ennek a csodának.

Folytatás...

Szponzorált tartalom

0 megjegyzés

Nehéz az, amikor az ember próbál egyről a kettőre jutni. 
2017-ben is találkoztam a jelenséggel, hogy tartalmat loptak a blogról.
2017-ben újra előfordult, hogy néhány író nem bírta a könyvéről a blogra kerülő negatív írást.
2017-ben előfordult, hogy kénytelen voltam recenziót visszautasítani, és az is, hogy későn vettem észre az elkallódó e-mailhalomban, ami naponta érkezik.
2017-ben lebeszélt a gerillamarketing sok olyan könyvről, amire nagyon vártam, de megjelenésüket követően valahogy elment tőlük a kedvem.

Mit mondhatnék? 2016-ban folyamatosan bővült a recenziós könyvekkel támogatók listája. 2017-ben ez például erősen megcsappant. Nem kerestem és engem sem kerestek a lehetőségek.

Elindult egy új járvány a könyvesek között, ami egyébként külföldi mintára épül. Ez nem más, mint a Book a Sloth Club. 
Nem lenne alapvetően rossz ötlet, csak ahogy az ember külföldiek videóit nézi, és hozzáteszi magába, hogy hú, hát ez is milyen frankó cucc, meg az is, addig a magyar változat az olyan, mint a magyar változatok általában... Nem szeretném leminősíteni, de a magyar videókat elnézve... a beltartalom hát a magyar változat általában...

Ami még talán szponzorált anyaghoz húzható téma, hogy elkezdtem eladni könyveket. Jó sok könyv keresi még a gazdiját. Jelenleg olyan, mintha egy antikváriumban élnék, vagy mintha a Read or Die animeben látható lakásra hasonlítana a sajátunk.
Nah, szóval valahogy úgy festünk, mint a csajok a képen.
Hogy ez mind honnan van, vagy mi a cél? Igazság szerint egy család kért meg, hogy segítsek nekik. Ennek megfelelően tehát igyekszem megszabadulni a könyveiktől, hogy majd az összeg hozzájuk kerüljön.


És igen, a könyves bloggerkedés inkább földönfutóvá tesz, mégis a sok történet gazdagít. Olvasd tovább ma a történetét a blognak, és a 2017-es évnek...
Folytatás...

Az idei év első bejegyzése

0 megjegyzés


Sokat gondolkoztam rajta, hogy mivel dobhatnám fel kicsit a blog életét. Ezért gondoltam úgy, hogy mi lenne, ha január 7-én minden második egész órában feltöltenék egy bejegyzést. Engedjétek meg, hogy ebben az első bejegyzésben megköszönjem mindazoknak, akik 2017-ben olvasták a blogot. 
Hálás vagyok minden egyes kattintásotokért. 

Ezért is foglak titeket egy kicsit végigvezetni azon, milyen is volt veletek és nélkületek a 2017-es év.

Szóval hajnali egy órakor kezdődjék....

A blogolás 24 órája!


Mindenkinek boldog új évet, és tartsatok idén is velem!
Folytatás...

2017. december 17.

On Sai - Esővágy

0 megjegyzés

Karácsony előtt szerettem volna valami lazát, könnyedet. Így akadt a kezembe On Sai könyve. Egy olyan író, aki megvett magának az első könyvével, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy a novellák "hogyan állnak" neki.

Amit előzetesben leszögeznék, hogy a KMK ismét domborított. László Maya keze munkái egyszerűen fantasztikusak. A kötetben a fejezetek elején található illusztrációk zseniálisak, akárcsak maga a borító. Ez az egyszerű fehér alapon fekete rajz kompozíció tökéletes a kötethez, a hangulathoz. Remek alapot ad.

Azt kell mondjam, tartalmilag némileg csalódást okozott a kötet. Lehet, hogy túl sokat vártam tőle, de egyszerűen a novellák zöme mellőzte a csattanót, szívem szerint átlapoztam volna őket, mert unalmasak voltak, számomra érdektelenek.

A könyv tartalma 13 novella, melyek közül azokat emelném ki, amelyek tetszettek. A novellák a kötetbeli megjelenésük sorrendjében a következők:

Scar első bálja
Igen, tudom, kicsoda Scar. Gondolom, a sorozathoz tartozik ez a szösszenet is. Őszintén szólva meghozta a kedvemet ahhoz, hogy elolvassam a Szivárgó sötétség című sorozatot. Van egy olyan érzésem, ha olyan jó, mint ez a novella, akkor nem fogok csalódni.

Sose szólj be varázslónak!
Ebben a novellában az tetszett, hogy van egy népmesei felhangja a legifjabb királyfiról, akinek ki kell állni 3 próbát, és egy gyík (béka) segít neki ebben. A végén a humoros zárás olyan hangulatba hozott, mint anno a Calderon.

Esővágy
Ez a novella egyszerűen csak szép. Nekem valamiért azt jelentette, hogy egy nő vágyik arra, hogy életet teremtsen (értsd: anya lehessen). Ehhez kell találnia egy társat, aki tiszteli. Addig nem fogan meg a "gyermek", míg nem a megfelelő társ kerül a nő mellé. Mindenkiben ott van a varázslat, amit csak úgy tud kiszabadítani, ha a megfelelő partner áll mellette. Számomra ez egy igen sokat mondó novella volt, gyönyörű köntösben.

Ezt a három novellát tudnám kiemelni a sokaságból. Vannak fantasy és sci-fi novellák is a kötetben, úgyhogy mindenki megtalálhatja azt, ami neki tetszik, mindenki találhat fogára valót. Nekem azért hagyott némileg keserű szájízt, mert azt hittem, hogy több novella fog tetszeni (legalább a fele).

Összességében nézve rá kell jöjjek, hogy vannak, akiknek jól áll a novella, vannak, akik meg annyira megunhatatlanok, hogy tőlük csakis jó hosszú, vaskos méretű regényeket kell olvasni, mert abban zseniálisak. Mindenesetre nem tudom, hogy idén jön e még novelláskötet a blogra, de nagy valószínűséggel a novelláskötetek sorát idénre ez a könyv fogja zárni.

GR-ezők szerint: 
Folytatás...

2017. december 13.

Karinthy Frigyes - Tanúr úr kérem

2 megjegyzés

Nagyon régen, még szakközépiskolában egyszer előadtunk egy színdarabot, melynek az volt a címe, hogy "A rossz diák felel".

Így van, Karinthy ezen novelláskötetéből szedték, melyet évekig kerestem antikváriumokban, de sehol nem találtam. Aztán egy véletlen szerencse folytán hozzám került egy darab.

Karinthy mesterien bánik a szavakkal, írja le egy kis diák minden nyűgjét-baját. A félelmeit, a gondolkodását, a csínyeket ugyanúgy meg lehet találni, mint ahogy az a mindennapi életünkben a diákok életének a része. 15 rövidke, képekkel tűzdelt novellán keresztül láthatjuk, "hogyan lett író Karinthyból".

Van némi szarkazmus a sorok között, ahogy narrálja egy diák életét. Néha csipkelődik, néha komolyra fordítja a szót, majd ismét elengedi szabadjára a gyeplőt. Egy gyermek életének minden jellegzetes rezdülését bemutatja. Konfliktust másokkal, a lányok "falkában járásától" való idegenkedést, diákcsínyeket a teremben, mikor fékezhetetlen az osztály... De előfordul, hogy a kisdiák eladja a könyveit, látunk dolgozatokat Petőfi líraiságáról, illetve a jó és a rossz diák felelete között is megtanulunk különbséget tenni.

Annyira élet-szagú, amennyire csak lehet. Néhol mosolyogtató, néhol pedig annyira magunkra ismerhetünk, hogy csak kacagunk az egészen.

Igazság szerint meglehetősen nosztalgikus hangulatot varázsol, picit mindenki megtalálja benne diákkori önmagát. Aki szeretne visszautazni az időben, annak mindenképpen ajánlom. 


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. december 4.

Robert Merle - Madrapur

0 megjegyzés

Sokat gondolkoztam, hogy mit írjak erről a kötetről. Valahogy még mindig nem tudom, hogy fogalmazhatnám meg, mit gondolok róla anélkül, hogy bármit elspoilerezzek, de azért lássuk csak...

Robert Merle egyszerűen zseniális. Erre egyszerűen nem lehet mit mondani, amit művel. Fog egy köteg embert, akik különböző nemzetiségűek, néhányan még egy "közös" nyelvet sem beszélnek a többiekkel, mégis tapintható a feszültség, olvasás közben körbevesz az egész légkör, minden változásával együtt.

A legjobban úgy tudnám leírni a kötet történéseit, hogy olyan, mintha az ember leülne egy tv-sorozatot megnézni. A kötetben is epizódok jelennek meg, melyek egy sorozat egy-egy részének felelhetnének meg. Valamennyire kötődnek egymáshoz, hisz a szereplők azonosak, néha vissza-visszautalnak korábbi eseményekre, de folyamatosan gördül előre, mindig más mederben.

Tehát, felterelnek ugyanannyi férfit és nőt egy repülőre, ahol rögtön elveszik tőlük az órájukat, pénzüket, irataikat, amikor felszállnak. Csupán néhányan vannak a repülőn, amiről hamar kiderül, nincs a pilótafülkéjében senki. A személyzetet egyetlen stewardess képviseli, aki igyekszik az utasokat mindig megnyutatni, igényeiket kiszolgálni.

Főhősünk (a narrátor) ül a helyén, akár a többiek, és sodródnak az árral. Miért? Mert nem tudnak jobbat. Azzal az indokkal szálltak fel a gépre, hogy eljussanak Madrapurba. A kérdés már csak az, hogy mit is fognak ott találni, ha megérkeznek.

Ami olyan zseniálissá teszi ezt a kötetet az nem más, minthogy folyamatosan feszültségben tartja az embert, aki lapoz tovább és tovább, hogy mi fog következni a következő "epizódban" fejezetben. Eleinte találkozunk némi filozofálgatással, hiszen rengeteg a gyanús körülmény, ez látványosan egy nem hétköznapi út. Történik itt lopás, gépeltérítés, rablás, csalás, illegális játék továbbá az egyének karakterfejlődése. Az utasok összeválogatása is eléggé érdekes.
Vajon mit tesz egy csapat ember, akik azt sem tudják, hogy mennyi az idő, akik azt sem tudják, hogy pontosan milyen helyre mennek. Elképzelt képe mindenkinek van Madrapurról, de akik oda indultak, sose tértek vissza. Mindenkinek van róla egy-egy meséje, láttak már róla "képeket", de még egyik szereplő sem járt ott.

A hangulat eleinte még mondhatni nyugodt, majd egyre kezdik elveszteni magukat a szereplők. Akad, aki a halál szélére sodródik gyengülő szervezete okán. Vajon hogy dolgozzák fel az emberek azt, hogy azt sem tudhatják, mi vár rájuk? Végül már csak a hit marad, a reménykedés, hogy minden rendben lesz egy olyan úton, ami egyáltalán nem szokványos. És még egy detektív is rájön, hogy nyomozni, és az igazat tudni nem mindig a legjobb...

Merle azért is meglepő író számomra, mert mindig úgy tud tálalni témákat, hogy elgondolkozom rajta, adott szituációval hogyan tudnék megbirkózni? Hogy tudnám feldolgozni, mit szólnék az aktuális "vitához". Néha belecsempész némi fordulatot is a történetszövésbe (pl. a lopás zárt térben, gyilkossági kísérlet, gépeltérítés stb.), illetve némi misztikumot (ki mit látott, mennyire valós stb.)

A lezárásban kapunk egy befejezetlen véget, ahol mi magunk tudunk rajta elmélkedni, hogy most éppen mire ment a ki a játék. Az események tükrében pontosan tudjuk ott belül, legmélyen, hogy mi történt a főhősünkkel, a kérdés már csak az, elfogadjuk e ezt a választ, vagy kreálunk köré valami mást.

Rengeteg nyelvi fordulat is előkerül ebben a kötetben. Főhősünk egy nyelvész, aki a nyelvi "fricskákra" és "kifejezésekre" folyamatosan ad magyarázatot, van, amikor valaki más módosít ezen, új irányba terelve a beszélgetéseket. Mivel több nyelven folynak a beszélgetések, vannak kifejezések, amit félreértenek a szereplők. Mégis zseniálisan hozza ki belőlük a "konfliktus" helyzeteket.

Összességében nézve nem tudom, mi mást mondhatnék még. Ez egy olyan darab, ami elgondolkoztat, sodor magával, érdekes és fordulatos. A lezárását tekintve pedig igen tanulságos, és letéve annyit lehet rá mondani, hogy az egész egyetlen metafora. Mindenkinek ajánlani tudom, aki szereti az elgondolkoztató, némileg filozofikus töltetű történeteket...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. november 6.

Témázunk - november

3 megjegyzés

Ülök a padon, arra gondolok
Egy hét múlva ilyenkor landolok.
Géppel utazok, fapados járattal
Faragom fát tehát kezemmel-lábammal.

Ez a pad később jó lesz arra majdan,
hogy ezernyi világot bejárjak, mint hajdan.
Szeretnék olvasni könyveket, regényeket
De idő szűkében sajnos ezt nem mindig lehet.

Szeretnék látni még ezernyi világot,
Természetet, állatokat, fákat, virágot.
Kalandjaim osztanám itt a blogon,
Életbelit, könyvest minden fokon.

Ha egésznap tehetném, egy padon ülnék,
Mit mindenféle párnákkal kibélelnék.
Olvasnék, írnék egész álló napon,
Míg magamat halálra nem unom.

Az embernek viszont élnie is kellene,
Nem csak könyvekben, a való életbe.
Úgyhogy nem tehetem meg, hogy fütyülök,
S hogy egész álló nap a padon ülök.


Akik még témáznak:
Nima
Nikkincs
Czenema
Heloise
PuPilla
Folytatás...

2017. november 5.

Viola Judit - Sűrűsödnek a fellegek (Sasok a viharban 2.)

0 megjegyzés

Újabb könyves élménnyel gazdagodva jelentkezem. A szerző már bizonyára ismerős azoknak, akik követik a blog eseményeit.

Viola Judit neve akkor merült fel nálam, mikor az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent a Sasok a viharban című regénye.

Ezúton is köszönöm a kiadónak, hogy lehetővé tették, hogy kezembe jusson a folytatás.


Az Aba nembéli testvérek története folytatódik, útjuk megint keresztezi egymást, méghozzá jobban mint valaha. Mivel László nem szeretné, hogy megkoronázzák, megszervezné saját elrablását, hogy ellenszegüljön anyja akaratának. Legjobb barátjához fordul, akit ezek után meg lehetne vádolni felségárulással.

László tehát nem kerülheti el sorsát, és királlyá koronázzák. Nem mindenkinek tetszik, hogy egy ilyen fiatal fiúcska ül a trónon, és saját királyi bábjukat tennék a helyére. A nemesi házak szövetkezni kezdenek, merényleteket tervezve az új király ellen. Ha ez még nem lenne elég, külhoni támadók is leselkednek az országra. Emellett azonban némi vigadalom, intrika, romantika is belefér a történelembe...

Azt kell mondjam, ez a sorozat sem lesz kivétel abból a sorból, ahol a második rész alulmúlja a kezdetet. Mivel az első kötet igen tetszett, a másodiknál nem értem, miért nem használták ugyanazt a receptet. Egyszerűen túlmagyaráz dolgokat, amitől a történet egy része unalmassá válik... Szívem szerint néhol átlapoztam volna a könyvet, annyira ellaposodott az egész, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Annyira precíz és korhű akar lenni, hogy a végén átesik a ló túloldalára, és nem tud visszamászni a nyeregbe, majd kapunk egy "snittet" és már újra ott ülünk a lovon, és ügetünk előre a történetben.

Mire is gondolok... Akad mondjuk egy báli jelenet. Persze, érdekes, hogy a nők akkoriban hogy öltözködtek, lényeges, hogy ki ül ki mellett, hiszen ez már megalapozza azt, hogy ha elcsípünk egy foszlányt a beszélgetésből, akkor konfliktust generál. De amikor teljesen feleslegesen belekerülnek olyan nevek, akik egyszer vagy kétszer merülnek fel, lényegi funkciójuk a regény végéig nem akad, a cselekményt nem viszik előbbre... A lényeg, hogy az ember odakoncentrál, hogy mindet megjegyezze, hátha később fontos lesz, és a regényt letéve kissé csalódott, hogy ezt akkor most miért...? Mert lehet, hogy valóban így történt a történelemben, nem tudom, hogy ott volt az illető, de ha nem rúgta ki a szék lábát a király alól amiért aztán lenyakazták, akkor tök fölösleges beletoldani. Ugyanez az eset a ruhákkal. Elveszünk a részletekben. Oldalak vannak arra szánva (szerencsére elszórva), hogy kinek milyen öltözete van.

Nyilván a korhoz hozzá tartozik, hogy milyen viseletben jelentek meg például egy báli eseményen, vagy egy lovagi tornán, de felesleges erre is oldalakat szánni. Nem vitatható, hogy utánanéztek a fontosabb eseményeknek, neveknek. Látszik az alaposság. Azt meg az olvasó is sejtheti, hogy Izabella királyné nem egy szál mackónadrágban libbent a táncparkettre.

A cselekmények szempontjából a romantikus szálak, a ki-kinek a gyerekével várandós históriák - tehát a töltelék anyag - egyre nagyobb szerepet kap a történetekben. Péternek a kisfiús rajongása a "szoknyák" iránt, hogy egyik virágtól a másikig száll a lelke..., hogy Fintának olyan nőügyei vannak, amik eléggé "rossz hírűek"... Igen, ezek is hozzátartoznak a mindennapokhoz, az élethez, és annak idején más szórakozás se akadt, mint a párviadal, az evés-ivás, meg az utódnemzés. De! Nincs meg az egyensúly. Érthető, hogy László király. Viszont ha ő, mint mellékszereplő megilleti, hogy ki legyen bontva minden olyan eseménye, mint vacsorák stb., akkor ne feledkezzünk már meg az egyik főhősnek az esküvőjéről. Ne zárjuk le két mondattal az egészet, mikor László egy fél fejezet hosszát megkapja minden gyűlésére.

Van azonban valami, ami mégis annyira jól meg van fogalmazva a sorozatban (első és második kötetben ez szerencsére nem változott), hogy a végénél viszont némileg izgultam a karakterekért. A párviadal és csatajelenetek. Ezt nagyon sok könyvben igen vacakul adják elő, ennél a sorozatnál viszont erre nem lehet panasz. Nem az történik, hogy hőseink jobban forgatják mindenkinél a kardot. Tudnak hibázni, veszíteni, teljesen hétköznapiak ezen a téren. Nincsenek különleges képességeik sem, és nem győzik le az ellenfeleket egyetlen szempillantással. A csatajelenetek, a párviadalok (legyen az lovas viadal, vagy íjászverseny) úgy vannak megírva, ahogy azt kell. Ezeket a részeket folyamatosan vártam, és a végén kapunk egy nagyobb csatát, hosszú leírással, amiből olvastam volna még.

Összességében nézve most kicsit elvesztünk a kor mindennapjainak szürkeségében, a királyi udvar intrikáiban, a "mindenkinek-kell-egy-pár" klisében. A csata- és párviadaljelenetek némileg kárpótoltak érte, úgyhogy várom a folytatást, hogy mi lesz legközelebb az Abákkal.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 10.

John Steinbeck - Kedves csirkefogók

0 megjegyzés

John Steinbeck először megvett kilóra, aztán megrágott, most meg ki is köpött... Az Egerek és emberek rövid, zseniális iromány. A Lement a hold -nak is láttam értelmét, bár már nem annyit, úgyhogy nem jött be. És ezek után jött a Kedves csirkefogók, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.

Teljesen olyan, mintha az Egerek és emberek után szükség lett volna arra, hogy legyen neki egy hosszabb testvére, ami lényegében ugyanaz, a mondanivalója kevesebb.

Akad ugyanis Danny, aki örököl két házat. Elhatározza, hogy az egyiket kiadja. Barátai ki is veszik, viszont nincs egy vasuk se, amiből tudnák ezt fizetni. Ezért átejtenek minden gyanútlan lelket, hátha valakitől kapnak annyit, hogy ki tudják fizetni a lakbért. A gond csak az, hogy kezükben a pénz nem áll meg, rögtön vándorol valakihez, akitől bort tudnak szerezni...

Ezek az emberek egyszerű léhűtők, akikkel akár az utcákon is találkozhatunk napjainkban. Csavargók, akik ahelyett, hogy dolgoznak, inkább élősködnek. Egy olyan társadalmi problémát feszeget, ami napjainkban is igen jellemző, majd a lezárásnál a tanulság az, hogy ezek a csirkefogók más tulajdonát rongálják, herdálják mások pénzét, lóvá tesznek mindenkit, majd mikor már mindent feléltek, és halálba hajtották még a barátjukat is, aki jószívű volt irányukba, akkor nemes egyszerűséggel tovább állnak.

A tanulsága maga rémes, elrettentő. Nem tudom eldönteni, hogy arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ne adakozzunk a koldusoknak, mert úgyis csak átverésből csinálják, vagy azt akarja tanulságként adni, hogy a jó szív sirba visz...

Sajnálom, de teljesen kiábrándultam Steinbeckből. Kezd olyan érzésem lenni, hogy az Egerek és emberek merő mázli volt. Neki nem valók ezek a hosszabb lélegzetvételű sztorik. Ez a kötet is túlírt, unalmas, a tanulság/a végkifejlet kb. 100 oldal alatt bőven megvan. Ennyi idő alatt el is rettenünk a főszereplőktől, mindegyiket megráznánk, és kihajtanánk őket a gyapotföldekre dolgozni.

Összességében nézve Steinbeck egyre inkább nem meggyőző figura. Ez a története már sokszor unalmas volt, vontatott, a kiszámíthatósága és a főszereplői miatt pedig egyszerűen émelyítő. Nem akarom elfogadni normának azt, amit ő felvázol. Nem akarom elfogadni azt, hogy a naplopók ennyivel megússzák. Nem akarom elfogadni, hogy annak, akinek semmilye sincs, mindent szabad - többek közt tönkre tenni mások életét... Nem akarom elfogadni...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 5.

Témázunk - avagy venni, vagy nem venni...?

6 megjegyzés


Új évada kezdődik a Témázunk rovatnak, melyben többedmagammal megosztjuk véleményünket egy adott témával kapcsolatosan. Ezúttal a téma az, hogy milyen a jó marketing, mi az, amitől arra billen a mérleg, hogy egy könyv a polcra kerüljön.

Annak idején, mikor a szakdolgozatomat írtam, találkoztam egy igazán frappáns reklámmal. A new york-i metróban a könyvtárakat reklámozták úgy, hogy könyvgerincek képei futottak végig a metrókocsikban. Ezeken a gerinceken ott voltak a címek, illetve egy kód, amit a telefonok NFC rendszerével meglesve le lehetett tölteni a regények első 10 oldalát, és ha tetszett, akkor a metróról leszállva egy program oda is vezetett a legközelebbi könyvtárba, ahol ki lehetett venni.

Őszintén? Zseniális! Ha valaki kitalálná Magyarországon, hogy mindenfelé könyves plakátokat ragaszt ki ilyen leolvasható kóddal, majd a legközelebbi könyvtárba/könyvesboltba visz a program, hogy hol tudom beszerezni... azzal levennének a lábamról.

Az a baj, hogy mióta nemigazán van időm magánélet és munka mellett végigbogarászni a Facebookot, a twittert, meg mindenféle közösségi médiát, hogy éppen milyen könyv jelent meg, sokszor úgy érzem, lemaradok jobbnál jobb könyvek megjelenéséről.

Barátok/Ismerősök szoktak rám írni, hogy ezt vagy az olvastam e, és mindig megdöbbenek, hogy jé, de hát ezt én is szerettem volna. Jó dolog, hogy a molyon összeszedik a friss megjelenéseket egy polcra, de az sem teljesen up-to-date, úgyhogy már egy ideje azt sem követem.

Szóval az egyik legjobb marketing a szájhagyomány útja. Amikor valami annyira felkelti jónéhány ember figyelmét, hogy ők beszerzik, megismerik és tovább ajánlják. Elvégre nincs jobb cégér egy könyvnek se, ha mások ajánlják tovább. Az a könyv már megvette az olvasóját, kialakította az olvasótáborát, és már csak bővíteni kell.

Annak köszönhetően, hogy egyszerűen nincs időm folyamatosan figyelni az újításokat, ezért leszűkült a könyves érdeklődésem. Az általam kedvelt kiadók és írók műveit keresem, feliratkozom hírlevelekre, és ha kijön egy új könyvük, akkor tudok róla. Unalmas ebédszüneteimben ezek a hírlevelek a legjobb társaim, mert kicsit elmerülhetek a könyves világban. Viszont még ezek is meglehetősen kevés információt nyújtanak, hiszen nem mindig van adott kiadónak olyan a kínálatában, ami érdekel. Ezért is van, hogy igen kevés kiadó hírlevelét járatom, mert ha egy kiadó amúgy sem az én ízlésvilágomnak megfelelő, az olyan, mint az utcán kapott szórólap: úgyis csak kidobom olvasás nélkül.

Ami igen jó fogás ilyen téren, az a tematikus elválasztás, amit például a Bookline csinál. Tematikusan azokról a műfajokról küldik a hírleveleket, amik engem kifejezetten érdekelnek. Így például megkapom, ha fantasy műfajban van olyan könyv, amit ajánlanak, meg nagyon akarják, hogy nekem is meglegyen, de nem kapok például romantikus regényekről, amiket amúgy sem olvasnék. Az ember maga választhatja meg, milyen hírlevéltartalmat szeretne, és szerintem ez klassz megoldás. Az olvasó nem retten el a feliratkozástól, elvégre csak olyan dolog érkezik, ami esetlegesen érdekli.

Amik manapság egyre divatosabbak és nekem nagyon bejönnek, azok a videós könyvreklámok. Régebben néhány kiadónál láttam ilyesmit, manapság viszont inkább a szerzők, vagy a vloggerek csinálnak a könyvekhez ilyen videókat... mint például amilyen ez is:




Itt viszont elég gyorsan át lehet esni a ló túloldalára, ha valaki például túl sok szöveget vagy túl spoileres képi tartalmat rak bele. A sok szöveg unalmassá teszi, elvégre az ember filmet se azért néz, hogy végig olvasnia kelljen (a feliratos filmek kivételt képeznek). A túl sok spoiler megöli a könyv olvasási élményét. Olyan hatást kelt, mintha az ember megnézné a könyvből készült filmet, és elmenne a kedve az olvasástól, hiszen már úgyis megvannak neki a karakterek, a szereplők stb.

A kreatív, színes, játékos dolgok is képesek megragadni az embert. A kíváncsiságra alapozott játékok (pl. Zsákbamacska) ilyen szinten a legnyerőbbek. Az ember reménykedik benne, hogy olyan olvasmány van a csomagban, amit nagyon szeretne. Ugyanakkora összegért igazándiból lehet benne drágább és olcsóbb kötet is, tehát a szerencsén múlik, hogy az ember nyer/veszít.

Igen jó marketingstratégia a könyves nyereményjáték is. Sokan ráharapnak, a könyvre felkapja a fejét még az is, aki addig nem hallott róla, hiszen meg kell osztani a közösségi oldalon, vagy egyszerű like-kal már eléri, hogy kikerül az olvasó hírfolyamába. Jó taktika, hiszen így egy kattintás is akár több 100 embert vonzhat oda a like-ot adó (és ezzel játékban résztvevő) ismerősi köréből.

Ami néha előny a legnagyobb hátrány tud lenni. Az sem mindegy, hogy a közösségi médiumokban hogyan jelenik meg a kiadó, hogyan kommunikálja le a problémákat a rendelésekkel, a könyveikkel kapcsolatosan. Elég negatív visszhangja van, ha egy kiadó összeveszik az olvasókkal egy-egy könyv megjelentetésével kapcsolatosan, vagy ha eléggé irritáló stílusban adják elő, hogy tolódik a kiadás, esetleg el is törlik.

A gerillamarketing szintén viszolygást keltő. Vannak kiadók, akik igen erőszakos módon tolják az ember arcába mondjuk a recenzióikat is. Akadt már példa rá, hogy visszautasítottam recenziós felkérést. Egy olyan könyvet ajánlottak fel nekem, ami abszolút nem illett a bloghoz. Lehet, hogy sokféle könyvet olvasok, de még így sem írok mindenről. A kiadó embere ezután visszakérdezett, hogy de hát miért gondolom úgy, hogy nem illeszkedik...

Tehát azon megsértődni, hogy nem szeretnék a blogon olyan könyvet "reklámozni", ami előre tudom, hogy nem az én stílusom és nem tetszene, teljesen értelmetlen. Jobban szeretem a rugalmas kiadókat, akik lazább kapcsolatot ápolnak a bloggerekkel. Ez azt jelenti, hogy nem kötik meg a blogger kezét, hogy csak jót szabad írnia, nem szabnak szűkös határidőket (1 vagy 2 hét) és nem erőltetik rá a könyvet, hogy mindenképpen írnia kell róla, különben soha többet nem kap recenziót.

Úgy gondolom se a kiadónak, a könyvnek nem tesz jót a gerilla marketing. Az más kérdés, hogy az ember önkéntesen feliratkozik egy hírlevélre, egy facebook oldalra stb. hogy kedvenc kiadójáról mindent megtudjon. 
Még azt is el tudom képzelni, hogy bloggerek oldalain "megvesz" a kiadó négyzetnyi vagy téglalapnyi helyecskéket, hogy a friss megjelenéseket promotálja, reklámozza. Külföldön ennek már van divatja (remélem, egyszer nálunk is lesz ilyen).

Amíg pedig kikerül a blogra a következő könyvajánló (könyves "reklám"), addig is olvassátok el azok bejegyzéseit, akik még megosztották gondolataikat a témával kapcsolatosan:





Folytatás...

2017. október 4.

Rachel Renée Russel - Egy nem túl eszes Okoska meséi (Egy Zizi naplója 5.)

0 megjegyzés

Egy újabb érdekes és izgalmas Zizi naplója kötet következik. Egyszerűen zseniális alkotás, tökéletes kislányoknak, és fiataloknak, tele aranyos rajzokkal és zseniális szövegekkel.

Na ne... ugye nem gondoltátok, hogy az első négy rettenetes kötet után hirtelen olyan zseniális alkotással fog előrukkolni az írónő, ami levesz a lábamról?

Ezúttal Nikki még szánalmasabb szintre ereszkedik. A mindig oly szerény nagyképű liba szereptől nem tud elszabadulni. Ezúttal újságírói babérokra tör. Hogy is mondja? Jah, hogy ő igen remekül tud ám fogalmazni, hiszen a naplóját is ilyen tök jó stílusban írja, de nem tudja, hogy meg merje e kockáztatni azt, hogy írásait mindenki látja. 

Terve azonban félresikerül, hiszen McKenzie keresztbe húzza a számításait. Végül egy titkos név alatt lesz rovata. Ő lesz Okoska kisasszony, aki tanácsokkal látja el a diákokat... Ami szánalmas, hogy még egy tanár is tőle kér tanácsot... mert hogy a tanárnak ellopják a kollégák a szendvicsét stb... Komolyan, ilyen sok baromságot, ami ebben a kötetben van, ritkán látni egy helyen.

Amikor az újságírással foglalkozó tanára annyit mond, hogy akár anonymus is lehet az újságnál Nikki, a lány mit mond? Neki nincs anonymusa, az valami számítógépes program? Ahelyett, hogy hülyének mutatja magát, simán is rákérdezhetett volna, hogy elnézést, micsoda az az anonymus? Ehelyett büszkén hirdeti, mennyire idióta...

Végre túllépett azon a baromságon, hogy Brandon csak szánalomból hívja meg, sőt, még egy randit is felajánlott neki a fiú.

Amin meglepődtem, hogy minden szereplő színvonala csökken. McKenzie, Nikki ősellensége azok után, hogy rajtkapta Nikkit és csapatát, hogy betekerték wcpapírral a McKenziék háza előtti fákat mit mond? A lányok biztos el akarták takarítani azt, hiszen egy hódolója tekerhette be papírral a fákat, és akarta a házat is. Később persze megzsarolja Nikkit, hogy elárulja mindenkinek, hogy Nikki plátói szerelme tette, így választás elé állítva a lányt: vagy Nikki viszi el a balhét, vagy Brandon... és McKenzie szeretné az utóbbira kenni, hiszen akkor Nikki utálat tárgya lesz stb...

Összességében hozza az igen alacsony színvonalat. Igazándiból még mindig senkinek nem ajánlom. Az idősebb korosztálynak nem szórakoztató (még a rajzok ellenére se), a fiatalabb korosztály meg ne innen tanulja el a flegma, idióta viselkedési mintát...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 2.

Jay Asher, Carolyn Mackler - Kezünkben a jövőnk

0 megjegyzés

Egy antikváriumban találkoztam a kötettel, de azt kell mondjam, még így is túl nagy árat fizettem érte. Egyszerűen azt kell mondjam, Jay Asher tipikusan az az író, akinek hatalmas a fantáziája, tele van jobbnál jobb ötletekkel, de adja oda másnak, aki tud is írni, mert neki szemmel láthatóan ez nem megy.

Ezúttal van egy írótársa is, Carolyn Mackler személyében, aki sajnos szintén nem segít semmit a dolgokon. Sőt, egy idő után előáll az a helyzet, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

Kapunk egy könyvet, ahol két hősünk Josh és Emma felváltva, E/1-ben mesélik a sztorijaikat. Egy idő után viszont azt vesszük észre, hogy nem passzolnak össze a kirakós darabjai. Például amikor Emma azt mondja, hogy letusolt, majd Josh szemszögében azt látjuk, hogy a lány kirohan a házból köntösben. Mikor Josh rákérdez, Emma annyit felel, hogy jah, le akart tusolni, de meglátta a fiút, és beszélnie kell vele...

De kezdjük az elején. Az internet őskorában vagyunk, vagyis amikor még nem volt ennyire elterjedt dolog, mint manapság. Emma kap az apjától egy számítógépet, Joshtól pedig egy CD-t, amin az AOL van.

Emma felfedez egy honlapot, amit Facebooknak hívnak, és a fiúval együtt rájönnek, hogy nem egy tréfa áldozatai: a 15 évvel későbbi jövőjüket látják. Ez aztán annyira befolyásolja és irányítja a jelenüket, hogy Emma örületes dolgokra vetemedik, mikor olyan jövővel találja szemben magát, ami neki nem tetszik. Josh pedig folyamatosan azon retteg, Emma min fog legközelebb változtatni, ami az ő jövőjét negatív irányba viszi majd el. 

Egyszerűen az ilyen kiszámítható nyálas tiniregények úgy érzem, nem nekem valók... Egyszerűen Emma igen egyszerű és buta lány. Annak ellenére, hogy 14 éves, szánalmasan gyenge alakításai vannak.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy rengeteg dolgot bedob, aztán felsül vele, mert egyszer csak elfeledkezik róla. Olyan ez, mint az általam már sokat emlegetett puskapor, ami aztán a végén nem sül el. Egyszerűen sokat akar már megint markolni, de ami Jay Asherre oly jellemző: sokkal nagyobb gyereknek ábrázolja a gyerekeket. Emma ugyanolyan ostoba kislány, mint Hannah Barker a 13 okom volt... című művében. Azt akarja velünk elhitetni, hogy ő milyen felelősségteljes, meg felnőtt, meg okos, de valójában annyira buta liba, hogy néha megráznám. Ugyanazt csinálja, mint Hannah... Utalgat és elvárja, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, hogy kitalálják a gondolatait. Egyszerűen nem tudja, hogy mit akar. Olyan a fiúkkal szembe, mint méhecske a virágokon: egyikről a másikra száll. Amikor Josh erre felhívja a figyelmét, akkor még meg van sértődve, hogy a fiú ezt hogy meri???

Josh pedig olyan, mint Clay (13 okom volt...) Ő Emma őrült játékainak szerencsétlen, szenvedő alanya, akit átrángatnak a könyvön. Ő az a tipikus jó fiú, aki semmiről nem tehet, mégis meg van rángatva, mintha nem a lány, hanem ő lenne az idióta. Josh egyébként tényleg a józan ész hangja. Emma folyamatosan elhamarkodott ítéletet mond, mindenben negatívot lát. Josh felhívja rá a figyelmét, hogy de elhamarkodva ítéli meg a jövőjét, de megint ő van leszólva... pedig folyamatosan igazat tudtam adni neki (Josh miatt kap nálam 1 pontot ez a könyv)

Összességében nézve kapunk egy könnyed limonádét, Jay Asher előző könyvéhez híven egy idióta főhősnővel, egy szerencsétlenül járt fiúval, egy sablonos, kiszámítható sztorival. Az egyetlen dolog, ami tetszett, hogy jó volt az alapötlet (1 pont) és a kivitelezésnél a Facebook bejegyzések megjelenítése sem rossz (1 pont). 
Úgyhogy nekem ez egy meglehetősen közepes regény. Egyszer olvasós darab, de ha tudtam volna, hogy megint kapunk egy idióta hisztis libát, mint a 13 okom volt... -nál, akkor lehet, bele se kezdek...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. szeptember 14.

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő (Gyönyörű sorscsapás 2,5)

0 megjegyzés

Fülszöveg:
TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

Sokat gondolkoztam, hogy akarom e olvasni ezt a rettentő borzalmat. Azt hinnétek, hogy a Gyönyörű sorscsapás után nincs lejjebb... de akkor nagyon is tévedtek.

Komolyan akartam adni egy esélyt ennek a sorozatnak is, de egyszerűen ezek után valahogy nemigazán megy...
Történik egy tűzeset, aminél félő, hogy előveszik Travist. Mi Abby első reakciója? Hogy fel se merülhessen kedvese neve elmenekül Vegasba, vesz egy menyasszonyi ruhát, és hozzámegy...

És természetesen, mint minden jól nevelt amerikai, hitelkártyával fizet mindenhol. Ha egy tűzesetet vizsgáló rendőr lennék AMERIKÁBAN, azért megnézném, hogy Abby és Travis tényleg Vegasban volt e a bűncselekmény idején. Ne haragudjatok, de mennyire kell idiótának lenni ahhoz, hogy olyan alibit akarjon kitalálni, amiről kis utánajárással azonnal kiderül, hogy akkora kamu, mintha azt mondanám, hogy tegnap tettem egy sétát bikiniben a Holdon.

Azt hiszem Abby nem csak drámakirálynő, hanem egy agyatlan buta liba. Ráadásul hazudik Travisnek, akit elvileg nagyon szeret (Nem, egyáltalán nem azért megyünk Vegasba, és házasodunk össze, mert ennek köze lenne hozzád meg a tűzesethez... ááá...)
Emellett milyen már, hogy Abby közli Travisszel, hogy vegye feleségül. Belekényszeríti tulajdonképpen Travist egy házasságba...

Majd önző módon, mikor Travis jól akar cselekedni, és feladni magát, ez az ostoba liba lebeszéli róla... mert önző... Mert kit érdekel, hogy hányan haltak meg a tűzben, az ő boldogsága a világon mindenkinek legyen fontos, a többiek magasból le vannak ejtve.

Abby a világegyetem egyik legrettenetesebb főhősnője, irritáló, önző, buta, és ha egyszer bemehetnék egy könyvbe, ide tutti ellátogatnék, hogy jól megpofozzam, hogy mit képzel magáról. Emellett mikor előadja, hogy neki aztán milyen sötét a múltja, meg mennyi mindent átélt... Hát nem csodálom, hogy az apja is utálja a csajt...

Összességében nézve annyit mondanék erre a könyvre és az egész sorozatra, hogy: FFFFFFFFÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJ!!!!!


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. szeptember 2.

Ilyen volt augusztus

0 megjegyzés

Sokat gondolkoztam, hogy most, hogy Ngie kiszállt a Vlogger vs. Blogger -ből, mit kezdjek. 

Ami azonnal feltűnt, hogy kevesebbet olvasok, nem vagyok annyira motivált. Az oldalszámaim ennek megfelelően megcsappantak. Míg Januárban még elértem natúrban (a feladatteljesítéses +200 oldal) nélkül a 3000 oldalszámot, addig utána hónapokban az volt a célom, hogy legalább 2000 oldal átforduljon az ujjaim alatt. Ez a 200 oldalak nélkül nemigazán sikerültek.

Volt olyan hónap, amit elbuktam Ngie ellen, de sokszor sikerült felülkerekednem rajta, mert a feladatok miatt 400 oldallal mindig többet tudtam beírni, mint ő.

Aztán összejött az élet is, úgyhogy az olvasás mostanában olyan napi 2-3 oldalra degradálódott, ritka, hogy többre jut időm. Ezért is lehetséges az, hogy nem tudom tartani a heti 2 könyves bejegyzési átlagot, úgyhogy annak is örülök, ha egy hónapban 4 könyvről (heti 1) tudok írni.

Szeptembertől várhatólag kicsit normalizálódni fog a helyzet, iskolaidőszakban valahogy mindig több könyvvel sikerül végeznem, úgyhogy majd meglátjuk.

Ami pedig Augusztust illeti. 3 könyvet fejeztem be teljesen, egynek nekiálltam (50 oldalig elérve).

Az oldalra 3 bejegyzés került fel, ami szerintem siralmasan kevés, de igyekszem majd valahogy ezt is növelni, hogy ne tűnjek el ennyire :)

Addig is... 

Mindenkinek jó olvasást!
Folytatás...

2017. augusztus 25.

Joss Stirling - Storm és Stone

0 megjegyzés

Fülszöveg:
Az előkelő bentlakásos iskola borostyánnal borított falai között korrupció, botrány és egy összeesküvés baljós hálózata rejtőzik. 

Az Amerikából jött Raven Stone-nak feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is ott vannak a titokzatos eltűnések. Aztán a tanárok hazugságai. 
És most pedig a halálos fenyegetések… 
A nyugtalanító történéseket csak tovább bonyolítja a rejtélyes Kieran Storm feltűnése, akinek nemcsak az agya penge, de a teste is döglesztő. 

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is írhatnék erről a könyvről. Azt, hogy átlagos volt? Igen, az volt. Azt, hogy unalmas volt? Nem, azt nem feltétlenül mondanám.

Eléggé sablonos, hogy van a szegény, árva lány, akit valamelyik nagyszülője (pl. itt nagypapa) nevelget. A lány új iskolába megy, ahol gazdagok veszik körül. Aztán jön az ügyeletes szépfiú, aki titokzatos, nem árul el magáról sokat, nem beszél sokat. Az ügyeletes szépfiúnak van egy kattant barátja.

Minden 2. könyv az ifjúsági piacon valami ilyesmiről szól. Az már mellékes, hogy kiderül a két új diákról, hogy ők beépült titkosügynökök, akik nyomozást folytatnak az iskola falain belül zajló korrupciós és más ügyletekről, ami a gazdag szülőket és csemetéiket érinti.

Amire ugye "senki" (csak minden olvasó) nem számít, hogy a titokzatos szépfiú, aki érinthetetlen, mégis emberére talál, és beleszeret egy lányba, akiért bármit megtenne. Ennek eredményeként kapunk egy igen sablonos és kiszámítható lezárást is.

A problémám az egész sztorival ott van, hogy nem tudtam elvonatkoztatni tőle, hogy mennyire sablonos. Elolvastam és nem éreztem sem katarzist, hogy  ez annyira jó lett volna. Se ürességet, hogy sajnos most el kell engednem a szereplőket, és ki tudja, mikor találok legközelebb ilyen jó könyvet.

Középkategóriás olvasmány, tele kiszámítható és sablonos elemekkel. Olyan, mint az egyszer nézhető film: "Hát ezen is túl vagyunk."

Úgyhogy összességében egy sima közepes. A stílusa sem olyan, hogy hajtson előre az olvasásban, a történet és a karakterek se. Egyszerűen elolvasva és ennyi...



GR-ezők szerint: 
Folytatás...

2017. augusztus 23.

Rachel Renée Russel - Jéghercegnő (Egy Zizi naplója 4.)

0 megjegyzés

Sokat halogattam, hogy egyáltalán beszerezzem ennek a sorozatnak a folytatásait. Az a pechem, hogy nem szeretem félbehagyni a sorozatokat, úgyhogy amint megláttam ennek a következő, polcomról hiányzó kötetét, beszereztem.

Fülszöveg:
"Nikki tippjei korcsolyázáshoz: 1. Korcsolyázz egy jó ügyért! (Ami Brandonnak is szívügye) 2. Tedd mindezt a legjobb barátnőid, Chloe és Zoey társaságában 3. Tanulj meg korcsolyázni… Nikki Maxwell meg sem lepődik azon, hogy Brandon egy állatmenhelyen önkénteskedik: annyira édes ez a srác, persze, hogy segíteni akar azokon a cuki kutyuskákon. A menhelyet azonban be fogják zárni, és az állatok hamarosan hontalanná válnak! Így aztán amikor a Pompásvölgyi jótékonysági korcsolyaversenyt rendez, Nikki ráveszi a barátnőit, Chloe-t és Zoey-t, hogy a menhelyet támogassák közös fellépésükkel. Egy gond akad csak: Nikki nem tud korcsolyázni… Vajon marad-e elég ideje, hogy jégziziből jéghercegnő lehessen a kis állatok érdekében?"

Nem tudom miért, de ez a sorozat ékes példa rá, hogy ha 13-14 évesen az emberek ennyire ostobán gondolkoznak, az valamiért ijesztő.

Nikki azt hiszi, hogy ha egy fiú elhívja, akkor azt szánalomból/sajnálatból teszi. Az nem számít, hogy a fiú feszeng, pirul stb... Látja a jeleket, mégis vak, mint a denevér. Mindegy, ha ez még nem lenne elég, eléggé nevetséges módozatokat talál ki rá, hogyan teremtsen jobb korcsolyázó-harmadikat a csapatukba maga helyett. Egyszerűen azt kell mondjam, ez a lány nem hogy nem vicces, de pofátlan, irritáló, és nagyon gagyi.
Amikor visszautasítják, akkor meg teljesen fel van háborodva. Kitol valakivel, és még neki áll feljebb, ha az illető nem hajlandó szívességet tenni neki. Hát köszöntük a részvételt.

Maga a történet nem lenne rossz, hogy jó ügyet kell támogatni, ehhez műsort csinálni a jégen. Viszont rossz értéket közvetít.
Ha a fiatalság ebből a könyvből tanulja meg az életet, akkor szembe találja magát egy önző hisztérikával, aki ahelyett, hogy gyakorolna, mindenféle segítséggel kibúvik a feladat teljesítése alól valami könnyített módszerrel. Igen, lássák a gyerekek, hogy szerencsével, meg baráti segítséggel el lehet kerülni a dolgok általunk történő megoldását.

Nikki karaktere tehát olyan értéket ad át, hogy izgulhatunk amiatt, vajon hogy fog sikerülni a "vizsgánk", a "megmérettetésünk", de nem kell oda rakni magunkat 100%-osan, elég kb. 10%, mert a többit a szerencse, a véletlenek, meg a többiek közbenjárása megoldja. Nem kell a megfeszített, kemény munka, úgyis minden az ölünkbe hullik magától...

Ez a sorozat nagyon majmolja és másolja a Ropi naplóját, de annyira gagyin teszi, hogy nem a nevetéstől vagyok kénytelen sírni, hanem attól, hogy sajnálom, hogy a polcomra került.

A remény hal meg utoljára, hátha a következő kötet némileg jobb lesz, mint ez...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. augusztus 8.

Tahereh Mafi - Ne félts (Ne érints 3.)

0 megjegyzés

Végére értem a Ne érints trilógiának. Egyszerűen nem térek napirendre afölött, ami itt, ebben a sorozatban történik.

Egyszerűen elfogadhatatlan, ami itt folyik... Ne haragudjatok, de ezt nem lehet anélkül elmondani, hogy ne lenne a bejegyzésben...

SPOILER KEZDETE!!!

Fülszöveg:
Egy napon majd… Egy napon majd szabad lehetekMár semmi sem lesz olyan, mint volt. Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna. Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet. Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Juliette, akit Warner becsapott, akinek az Adamjét meg akarta ölni... akit többször elárult Warner (akire minden szereplő kivétel nélkül a "kurafi" jelzőt használja... micsoda változatosság, micsoda változatos stílus), egyszer csak rájön, hogy ő halálosan beleszeretett a fiúba. Hogy Adamet sosem szerette, csupán az hozta össze vele, hogy nem volt jobb... (Juliette úgy fogalmaz, hogy őket a közös vészhelyzet, az összezárás hozta össze)
Adam amint Juliette kiteszi a lábát, már be is csajozik. Amit nem értek, hogy Juliette folyamatosan vitázik Adammel, olyan vádakkal illeti a srácot, ami kicsinyes és ostoba... Minden arról árulkodik, hogy Juliette egy buta kislány, akinek fogalma sincs, mit jelent nagyon szeretni valakit. Neki csak az a fontos, hogy vele mi van. Nem képes felfogni, hogy mit mond Adam. Adam még azután is félti, hogy Juliette megalázta (mert tulajdonképpen ez történt), ráadásul belenyomta a földbe, mint dohányos a cigicsikket. Adam próbálja felnyitni Juliette szemét, hogy de hát Warner miket csinált, és ember ilyen gyorsan nem változik meg...
De megtud... Ami a legnagyobb szívfájdalmam, hogy Juliette egyszerűen egy ostoba kislány. Nincs nála semmi normálisnak nevezhető karakterépítés, karakterfejlődés... Egyik pillanatról a másikra közli mindenkivel, hogy ő aztán harcolni fog a Regeneráció ellen. Végre látjuk, hogyan tanulja meg használni az erejét (erre vártunk már 2 rész óta, de semmi gond...) Néhányan élték túl az Omega Pont teljes lebombázását, köztük van a vezetőjük, Castle is. Mindenkit teljesen megtörtnek látunk, egyébként pontosan olyannak, mint az első két részben Juliettet. Most ők depressziósok, Juliette pedig ereje teljében van, meg elszánt, meg minden.
Most előadja, hogy ő valami istenség, aki megváltoztatja a világot. Castle eléggé csalódást okoz. Mikor felkerül napirendre a kérdés, hogy de ki legyen a Regeneráció legyőzése után a vezető, Juliette rögtön rávágja, hogy majd ő.
Eddig sírt-rítt, ha nem sírt, akkor üvöltözött, kiakadt, egyszerűen nem tudta kezelni az érzelmeit. Mivel elzárva töltötte élete legjavát, egyszeűren lövése nem lehet róla, hogyan kell egy számára új, ismeretlen világot vezetni. De nem baj, támogassuk csak a flúgos csajt, hátha a maradék embernek is sikerül meghalni.
Erődemonstrációval magamellé állít katonákat és civileket, megindul a háború. Kiderül, hogy ki kivel van, ki kinek a kicsodája. Juliette olyan fegyverrel találja szemben magát, ami hihetetlen módon mindenkit legyőz, csak őt nem. Ráadásul már hipp-hopp a fegyverből leadott lövedékek sem tudják megsérteni... Tehát kapunk egy abszolút isteni hatalommal bíró valakit, aki ezt ki is használja, bebizonyítja, hogy vele is számolni kell, majd bejelenti, hogy ő lesz az új zsarnok vezető.
Tényleg egy lelkileg instabill, Istent játszó kislányt kell megtenni vezetőnek, akinek egyébként lövése sincs egy csomó alapvető dologról? Amikor Kenji nekiáll poénkodni egy hírességgel, Juliettenek fogalma sincs, ki az. Vicces lehetne a jelenet, ha nem az lenne az állás, hogy ő akar vezetőt játszani, meg háborút irányítani.
A csöpögős szövegek is nagyon gázok emellett. Egyszerűen minősíthetetlennek tartom, hogy a főhős személye ennyire tudathasadásos.
A vége háború kb. 2 oldal. Juliette megöli Andersont brutális kegyetlenséggel, majd kihirdeti, hogy a Regeneráció letette a fegyvert, a főnök meghalt stb. Juliette ájult volt egy ideig... Annyit biztosan tudott, hogy Anderson meghalt, de a többivel mi a helyzet? Ki pusztította el? Hogy történt? Semmit nem tudunk, csak megkapjuk a kész tényeket.
SPOILER VÉGE!!!
Összességében nézve szerintem össze van vágva az egész. Azért lett három kötetes, mert ez olyan divatos húzás... Nosza, írjunk trilógiát. Teljesen értelmetlenül olvassa el az ember ezt a sorozatot, mert az első két kötetben csak sírást-rívást kapunk, majd a semmitől egyszer csak a csaj megtáltosodik, és ő lesz a legnagyobb vezető, a háború hangja, a lázadók arca, és mindezek mellett isteni magasságokba emelkedik új képességeivel, meg halhatatlanságával, ugyanis támadás nem végezhet vele... ember alkotta fegyver nem árthat neki.
Egyszerűen senkinek sem ajánlom, aki igényes ifjúsági fantasyt szeretne olvasni, mert egy kalap szamócát sem ér ez a sorozat. Nem tudom, hogy a magyar változat hibája e, de a szereplőknek ugyanaz a stílusa, ahogy megszólalnak. Nincs eltérés a szóhasználatukban (Warnerre tényleg mindenkinek a kurafi kifejezést kell használnia???)
Juliette pedig az egyik legellenszenvesebb főhősnő, akivel valaha találkoztam. Önző, buta, és ha az első rész végén Andersonnak valahogy sikerült volna levadásznia, akkor Anderson lett volna a kedvenc szereplőm. 

GR-ezők szerint:

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger